Dalpremier: Maite Perroni - Tú y Yo

2013.12.30 11:57

Tegnap, június 17-én megjelent a mexikói színész-énekesnő Maite Perroni első dala a júliusban megjelenő albumáról.

Dalpremier: Maite Perroni - Tú y Yo

A tehetséges mexikói színész-énekesnő, Maite Perroni tavaly év végén döntött úgy, hogy New Yorkba költözik egy időre, és felveszi első szólóalbumát. Maite összesen hat hónapot töltött távol a családjától, barátaitól és elmondása szerint azért ment New Yorkba, hogy ének- és táncórákat vegyen.

Tegnap, június 17-én mexikói idő szerint este 6-kor pedig be is mutatta első dalát az albumról, mely a Tú y Yo címet kapta. Maite elmondása szerint az albumon lesznek majd lírai, valamint igazi bulizós dalok is és július közepén kerül majd a boltokba, kiadója pedig a Warner Music lesz.

hirdetés

 

Érdekesség, hogy Perroni olyan dalszövegírókkal dolgozott együtt, akik korábban már írtak dalokat Katy Perry-nek, Beyoncénak és Alicia Keysnek is.



 

Ez a oltal nem áll kapcsolatbn az  oltal Barátaival és a család tásival.